Ezen a napon szabadalmaztatta Alfred Nobel a dinamitot - november 25

Alfred Bernhard Nobel 1833. október 21-én született Stochkolm-ban. Svéd származású kémikus, feltaláló. A róla elnevezett díj megalapítója. (Nobel díj)

Kép forrása: klimg.com

A dinamit feltalálása

Nobel 1866-ban a németországi Hamburg melletti Krümmelben találta fel, és 1867-ben szabadalmaztatta.

Nobel már 1847 óta kísérletezett nitroglicerinnel. 1864-ben szabadalmaztatta eljárását a nitroglicerin gyártására. Az eljárás lényege, hogy 10% nitroglicerint adott a lőporhoz, ezzel közel megkétszerezte annak hatásfokát. Megkezdődött a gyártás a svédországi Heleneborgban (Stockholm közelében). Az oldat a legkisebb ütésre is robbant, ezért több súlyos baleset is történt. 1864-ben a heleneborgi gyár laboratóriuma felrobbant. Öten meghaltak, köztük a legifjabb Nobel, a 21 éves Emil és Alfred régi barátja, Hertzmann, a gyár mérnöke.

A véletlenül kiömlött nitroglicerint az ott lévő kovaföld fölitta. Nobel rájött, hogy az így képződött anyag jól kezelhető, ütésre nem érzékeny, tehát biztonságosan szállítható, de gyutaccsal ugyanúgy robban, mint a nitroglicerin. Kísérletezni kezdett, és arra a megállapításra jutott, hogy 75% nitroglicerin, 0,5% szóda és 24,5% kovaföld keveréke kellően stabil, hogy az előállítás közbeni spontán robbanásokat elkerülje.

A dinamitot széleskörűen alkalmazzák az ipari robbantásokra, de katonai célokra csak elenyésző mértékben. Találmányát kifejezetten békés célokra akarta felhasználni, amely nélkül a bányák korszerű munkája, a vasút- és alagútépítés szinte elképzelhetetlen.

Tudását a bakui olajmezők feltárása során hasznosította, ezzel tett szert óriási vagyonára.

Nobel-díj alapítása

Habár a díj alapítás indítékainak részletei nem ismertek, de egy bizarr incidens valószínűleg nagyban hozzájárulhatott a díj megalapításához. 1888-ban Alfréd Nobel a franciaországi Cannes-ban tartózkodott, amikor testvére, Ludvig meghalt. A Le Figaro tévedésből azt hitte, hogy Alfréd halt meg így leközölte halálhírét. A kellemetlen incidenst csak tetézte a nekrológ korántsem hízelgő szövege, amelyben azt írta: „Le marchand de la mort est mort” („A halál kereskedője meghalt.”) Minden bizonnyal komoly motiváció volt, hogy ennek ellenkezőjét bizonyítsa. Nobel 1895. november 27-én kelt végrendeletében rendelkezett úgy, hogy vagyonának kamataiból évről évre díjban és pénzjutalomban részesedjenek a fizika, kémia, fiziológia és orvostudomány, továbbá az irodalom legjobbjai és az a személy, aki a békéért tett erőfeszítéseket.

Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Alfred_Bernhard_Nobel

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg te is a Facebook-on, ezzel segíted munkámat. Köszönöm!